Rólam

4 évesen találkoztam először a zenével, és azóta mindig velem van. Íme, amit együtt átéltünk...

Mr.Pianist portrait

Az én életutam

A zenével először 4 éves koromban találkoztam. 5 évesen kezdtem el érdeklődni apám régi gombos harmónikája iránt, és ennek hatására szüleim 7 évesen beírattak a helyi zeneiskolába. Már ekkor felfedezte zenetanárom, hogy abszolút hallással rendelkezem: bármilyen hangot játszott a hangszeren, én azt megneveztem, akár becsukott szemmel vagy háttal állva is a hangszernek. Ez a képesség nagy lelkesedéssel töltött el, és arra ösztönzött, hogy még mélyebben belevessem magam a zene világába. Egyre többet gyakoroltam, és fokozott érdeklődést mutattam a zeneelmélet, a szolfézs és az összhangzattan iránt.

Gyermekéveimet számos versenyen elért dobogós helyezések jellemezték, beleértve a járási és területi versenyeket is. Emellett rendszeresen felléptem iskolai ünnepi koncerteken, és a helyi énekkarok, valamint a nyugdíjas klub zenei kísérete is hozzájárult zenei fejlődésemhez. Innen az Ungvári Zádor Dezső Állami Zeneművészeti Főiskolára vezetett az utam, ahol nemzetközi zenei versenyeken vettem részt, szólóban, együttesekben és nagyzenekarban is. Eközben önszorgalomból megtanultam szaxofonozni, és hamarosan felvettek egy külföldi bál- és esküvőzenekarba, ahol hangszeres szólistaként léptem fel.

Mr. Pianist young
Mr.Pianist saxophone

Nemzeti gyökereim és a népzene iránti töretlen szeretetem a főiskola után a Váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolába vezetett, ahol egy éven át népi harmonikát és cimbalmot tanultam, hogy felkészüljek a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem felvételi vizsgáira.

A Váci éveim után viszontagságos idők következtek, mivel hazámban először egy helyi konfliktus, majd 2022-ben háború tört ki, ami miatt kétszer is elindultam az idegenbe. Jártam Nagy-Britanniában, Csehországban, Németországban, Svájcban, Belgiumban és Romániában, ahol hotelekben vagy magyar vonatkozású koncerteken szórakoztattam a közönséget.

Jelenleg leginkább Pozsonyban, Budapesten és Bécsben tevékenykedem.

Pályafutásom egyik legnagyobb élménye az volt, amikor egy stadionban több mint 18.000 ember előtt zongorázhattam, viszont ugyanúgy élvezem, ha csak néhány ember előtt játszhatok. Nem teszek különbséget az emberek között, hiszen mindenki egyformán vágyik a szórakozásra, kikapcsolódásra. Örömömre szolgál látni a színpadról az éneklő, mosolygós arcokat.

A legtöbb felkérést zongora szólóban, zongora-ének duóban, népzenei formációban vagy könnyűzenei esteken kapom.

Mr. Pianist Accordeon

Adomány

*

Adomány *

Ha szeretne támogatni engem és a Mr.Pianist projektet, vagy egyszerűen csak szeretne meghívni egy kávéra, kérem kattintson az alábbi gombra. Köszönöm

Mit kaphatsz tőlem?

Az ügyfelekkel való személyre szabott hozzáállásom és a zenei kompozíciók gondos kiválasztása garantálja, hogy az Ön eseménye olyan legyen, ahogyan a jól ismert dal szövege mondja:
“Az éjjel soha nem érhet véget!”

Válasszon eseményt az alábbiak közül:

Ezt mondják az ügyfeleim

  • Mr. Pianist fantasztikus hangulatot teremtett a születésnapi bulimon! A vendégek nagyon elégedettek voltak, és mindenki élvezte a színvonalas zenét. Köszönjük az élményt!

    Ferenc, 32

  • Mr. Pianist csodálatos élő zenével kísérte végig az esküvői ceremóniánkat, ami felejthetetlenné tette a napot. Az esti zenélésével is elkápráztatott minket és a vendégeinket. Fantasztikus, hogy vannak ilyen sokoldalú és profi zenészek!

    Éva, 23

  • Gratulálok, büszke vagyok Rád és ezt mondhatom az egész művészeti iskola tanárai nevében is. ❣️❣️❣️Ügyes, eredményekben gazdag kitüntetéseket hagytál a kis zeneiskolánknak a kitartó, szorgalmas veled született tehetségeddel. Kívánom, hogy elérd álmaid🥰🎶Sok sikert 🎹🪗🎷🎤🎶🎼🎵

    Angela, 40

Mr.Pianist piano concert
Mr.Pianist wedding saxophone
Mr.Pianist session piano
Mr. Pisnist Birthday party

Írjon nekem

Töltse ki az alábbi űrlapot, hogy kapcsolatba lépjen velem, és segítek megvalósítani zenei vágyait!